Megalakult a Békéscsabai Helyi Közösség

Közel két hónapos előkészület után megalakult a Békéscsabai Helyi Közösség annak érdekében, hogy koordinálják a város Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiájának (HKFS) elkészítését. A stratégiával a helyi közösség fejlesztésének kereteit kívánja a szerveződés megteremteni úgy, hogy az minél több lokális tapasztalaton nyugvó elképzelés megismerésével kerüljön kialakításra.

A 11 tagú szervezetben a közszférát Békéscsaba Megyei Jogú Város, a Békéscsaba Városfejlesztési Kft., a Csabagyöngye Kulturális Központ, a Munkácsy Múzeum és a Médiacentrum Kft. képviseli. A civil szervezetek közül a Békés megye Népművészetéért Alapítvány, a Békéscsabai Turisztikai Egyesület, a Jamina Szövetség és az Oriens 2000 Alapítvány lett a Közösség alapítója, míg a Csabai Füstölt Kolbász Kft. és a Csaba-Hullám Kft. az üzleti szféra jelenlétét biztosítja.

A Békéscsabai Helyi Közösség megalakulását követően arról döntött, hogy tevékenységét konzorciumi formában végzi, a konzorcium vezetője pedig a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. lett. Az ülésen arról is döntés született, hogy a TOP-7.1.1-16 felhívásra 2016. június 30-ig benyújtja pályázatát, azaz elkészíti a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiát.

A tervezői csoport koordináló munkacsoporttá vált, mely elsőként azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy a stratégia elkészítéséhez szükséges igényeket feltárja, a javaslatokat összegezze. Ennek érdekében a június elejére tervezett, CLLD fórumok előtt különféle, a város érdekében dolgozó civil szervezetek vezetőinek, intézményvezetőknek, egyházközségek képviselőinek, önkénteseknek szúrópróbaszerű megkereséséről döntöttek, így próbálva interjúk segítségével is információkat szerezni a helyi közösségek fejlesztésének lehetséges irányairól. A munkacsoport megkezdte az alkalmazni kívánt kommunikációs eszközök megtervezését, a minél szélesebb körű tájékoztatást biztosító rendezvények megszervezését, továbbá a beérkező visszajelzések összegzésének, rendszerzésének eljárásrendjének kidolgozását, a folyamatos tájékoztatás feltételeinek megteremtését.